Kővári Zoltán

-

Director, Rapid Software Development

Business

4 ok, amiért low-code platformba ruháznak a nagyvállalatok

Kővári Zoltán

October 20, 2020

A technológia rohamos fejlődése hatalmas kihívást jelent a nagyvállalatok számára. Ahhoz, hogy iparágukat dominálják, lépést kell tartaniuk a piac változó elvárásaival, ami a legacy rendszerek rugalmatlansága miatt meglehetősen költségessé, bonyolulttá és időigényessé válhat.

A legtöbb nagyvállalat már jól ismeri az agilis fejlesztői módszertanokat, melyek használatával fel szeretnék gyorsítani a termékek piacra jutási sebességét, az IT termelékenységet, valamint javítani szándékozzák az ügyfél-elégedettséget is, viszont ez önmagában, kizárólag manuális kódolással párosítva nem képes legyőzni a gyors változásból eredő nehézségeket.

A piaci igények már olyan sebességgel formálódnak, amivel a merev, waterfall stílusú infrastruktúrával rendelkező cégek nem tudnak lépést tartani. Míg a menedzsment általában jól érzékeli a célközönség elvárásait, és erre azonnali reakciót vár el, addig az IT csapat még mindig le van ragadva a többi backlog legyűrésével. Ennek a produktivitási szakadéknak az áthidalása mára kritikussá vált ahhoz, hogy kétség nélkül kijelenthetjük, ezen múlik a nagyvállalatok szegmensbeli előnye és hosszútávú üzleti sikere.

Forrás: Kinetech Cloud

Mi az a low-code, és hogyan járul hozzá az agilis nagyvállalatok technológiai adaptációjához?

A low-code platformok előnye, hogy egy dinamikus, modell-alapú felhasználói felületet kínálnak a fejlesztők számára, melyet különböző tudásszinttel rendelkező szakemberek is könnyedén használhatnak. A low-code rendszerek úgy lettek kialakítva, hogy előre kódolt modelljeiket alkalmazva kielégítsék a vállalatok által támasztott speciális igényeket, ezzel erősítve és korszerűsítve technológiai megoldásaikat, mint például üzleti folyamataik-, vagy az események menedzsmentjét, de akár az egyedi CRM rendszerüket is. 

Az egyre gyorsabban felbukkanó, újabb és újabb technológiai megoldások, a vásárlók online viselkedésének hullámzása, valamint a vállalatok üzleti céljainak való megfelelés azt követeli a szoftverfejlesztőktől, hogy gyorsan, testreszabott rendszerekkel álljanak elő anélkül, hogy emiatt a minőség rovására kötnének kompromisszumot.  

Ilyen teher alatt nem csoda, hogy egyre gyakrabban fordulnak a technológiai döntéshozók a low-code megoldások felé. Ez a növekvő tendencia megmagyarázza a figyelemfelkeltő becslést, hogy a low-coding platformok globális piaci részesedése 2026-ra el fogja érni a 46.4 milliárd dollárt.

Miért ruháznak low-code platformokba a nagyvállalatok?

1. Elősegítik a vállalat versenyben maradását

A McKinsey&Company kimutatásai szerint 1965-től 2012-ig a piacvezető cégek “letaszítási rátája” - ami megmutatja, hogy a cégek mekkora arányban veszítik el piacvezető szerepüket-, drasztikus arányban, 40%-kal nőtt. Ezenkívül, a Credit Suisse is előállt egy érdekes tanulmánnyal, miszerint az S&P 500 listán szereplő cégek dolgozóinak az átlagéletkora 1960-ban 60 év volt, ami mára már 20 év alá szorítkozott.  

Ezek az adatok jól mutatják, hogy a technológiai diszrupció kiemelkedő arányban járul hozzá az egykor prosperáló cégek hanyatlásához. Ennek értelmében, azok a nagyvállalatok, melyek hatékonyságukban és termelékenységükben nem követik a piac által elvárt eredményeket, szignifikánsan alulmaradnak a dinamikus, gyors adaptációra képes vállalatokkal szemben.

A low-code platformok rugalmasságukkal, egyszerű használatukkal, gyorsaságukkal, és testreszabhatóságukkal elősegítik, hogy a komplex, egymásra épülő infrastruktúrával rendelkező vállalatok is agilisan adaptálódhassanak a körülöttük zajló, fejlődő körülményekhez.

2. Áthidalja a kereslet éhsége és a kínálat produktivitási problémái közti szakadékot 

A Gartner számításai szerint a szoftverfejlesztésre irányuló kereslet 2021-re legalább 5x nagyobb mértékben fog növekedni, mint amit a szegmens ki tudna szolgálni. Egy ilyen kiéhezettnek bizonyuló környezetben az a nagyvállalat fogja elnyerni az iparág kegyeit, aki a leggyorsabban, minőségi megoldásokat szállít a piacra.

A jó hír az, hogy a low-code megoldások, mint például a Mendix is, lehetővé teszik, hogy az IT csapatok előre elkészített sablonokkal, moduláris, funkcionális komponensekkel és összekötő elemekkel hozzanak létre egy teljes rendszert. Ezt követően minimális energia-, és pénzbefektetéssel képesek módosítani már meglévő ökoszisztémájukat az üzleti oldal követelményeinek megfelelően, ami jelentősen növeli a technológiai oldal produktivitását.

Ami a legjobb benne, hogy a kész, dobozos megoldásokkal ellentétben a low-code utat enged annak, hogy a programozók egyedi kóddal fejlesszenek hozzá a rendelkezésre álló elemekhez, ezzel ötvözve a moduláris megoldás egyszerűségét és gyorsaságát a manuális kódolás előnyeivel.

3. Támogatja az üzlet és az IT hatékony kooperációját

A low-code stratégiájának alkalmazása lehetőséget és motivációt nyújt arra, hogy az üzlet és az IT részleg eredményesen dolgozzon együtt. A rendelkezésre álló, már előre lefejlesztett modulok lehetővé teszik, hogy a tervet egyszerűen és gyorsan valósítsák meg, miközben minimálisra szűkítik a technikai adósságot (technical debt).

Ez a megoldás nemcsak az üzlet és az IT között gyakran feszülő ellentéteket csillapítja, hanem azt is biztosítja az agilis nagyvállalatok számára, hogy jövőbeli céljaik elérésének tervezésére, és más előttük álló üzleti lehetőségek kiaknázására fókuszáljanak anélkül, hogy a fejük fölött tornyosuló kritikus IT projektek kiszipolyoznák erőforrásaikat. Az így formált új, kooperatív szervezeti képesség egy olyan hatékony értékteremtést eredményez, ami még a változó piaci környezetre és kihívásokra tett gyorsabb reakcióval is egyet jelent.

4. A low-code egy érett technológia, amit az ezzel kapcsolatos új felvásárlások és együttműködések is bizonyítanak

Azt gondolhatnánk, hogy a low-code platformok még gyerekcipőben járnak, ám ha szétnézünk az iparági felvásárlások és együttműködések között, akkor gyorsan észrevehetjük, hogy mára ez a megoldás egy olyan érett technológiává vált, amit már nem csak az early adopter-nek nevezhető vállalatok implementálnak.

2020 áprilisában, a low-code technológiában vezető Mendix, akinek a BlackBelt is hivatalos partnere lett, partnerségre lépett az Indium Software-rel. Az együttműködés eredményeképp az Indium a web-, és mobil applikációit 8x gyorsabban és hatékonyabban tudta fejleszteni, ami a ROI jelentős növekedését is eredményezte, ráadásul mindezt hetek, és nem hónapok alatt. 

De a low-code platformok kivételes helytállásáról tanúskodik a 2019-es, a Mendix és az SAP között létrejött üzleti kapcsolat is, miszerint a Mendix segítségével készített applikációkat már az SAP HANA megoldásukkal is lehet deployolni. Ez a partnerkapcsolat házasítást jelentett a két technológia előnyei szintjén, mint például a kiemelkedő teljesítmény, a biztonság, gyorsaság, és a valós idejű analitika.

Összefoglalás

Kijelenthetjük, hogy a low-code platformok a digitális transzformáció szüleményei, de nemcsak hírvivői a változásnak, hanem egy időben megoldást is nyújtanak a kritikus üzleti problémákra.

A low-code a szoftveripar fejlődésének következő logikus állomása, ami szinte megkerülhetetlenné vált azon nagyvállalatok számára, akik lépést szeretnének tartani a piac felgyorsult változásaival, és nem szeretnék elveszteni piaci részesedésüket, vagy éppen növelni kívánják azt. Széleskörű alkalmazási lehetőségei, flexibilitása és gyorsasága nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az agilis nagyvállalatok az elsők közé kerüljenek a piacon zajló kíméletlen versenyben.